Blogturné ~ Wendy Higgins: Angyali szövetség



A Maxim Kiadó jóvoltából április 24-én megjelenik Wendy Higgins: Angyali szövetség című könyve, a nagysikerű Sweet sorozat második kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub tizenhárom bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Anna Whitt démoni kalandjának folytatását! 

2014. április 24-től minden nap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok.

Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Sorozat:  Angyali gonosz #2
Kiadó: Maxim
Oldal: 380
Megjelenés: 2014.04.24.
Fordító: Béresi Csilla
Értékelés: 4,5 pont


Anna Whitt, egy őrangyal és egy démon lánya megfogadta, hogy soha nem követi apja példáját, nem rontja meg az embereket. Naivitás volt ez tőle. Ahogy sok minden más is. A suttogók rákényszerítik, hogy túlélése érdekében megszegje fogadalmát, akkor is, ha ezzel engednie kell lénye sötét oldalának, és hírhedtté válni iskolatársai között. Élete sivárabbnak tűnik, mint valaha. Ráadásul ott van Kaidan Rowe is, a Bujaság hercegének fia, ő tölti be minden gondolatát. Mikor aztán váratlanul tudomást szerez egy réges-régi jövendölésről, a világot kezdi járni Kopano – a Harag hercegének fia – kíséretében, hogy megszervezze a démonokkal szembeni ellenállást. Hamarosan kiderül ugyanis, hogy az óriások felszabadítása nem mehet vérre menő küzdelem nélkül. A végső győzelemig Annának és Kaidannak félre kell tennie érzéseit, és leküzdeni élete legnagyobb kísértését. Vajon megéri-e életüket kockáztatniuk a szerelemért?



10 ok hogy miert olvasd el, ha kicsit is szeretted az első részt:


1.) Kaidan. A bujaság démonhercegének fia valóban kevesebbet szerepel ebben a részben, de szívdöglesztőbb, és imádnivalóbb, mint valaha. Csak távolról imádjátok, mert ez az óriás már foglalt! (Persze, hogy általam, Anna már a múlté...) Véres Pokol -hogy kedvenc rosszfiúmat idézzem - csakúgy sercegtek a lapok!

2.) Kalandok! Sokkal több minden történik, mint az előző részben. Olyan helyeket ismerhetünk meg például, ahová sosem szeretnénk eljutni, ha csak nem vagyunk az egészségesnél mazochistábbak. Anna és minionjai nem egyszer kerülnek életveszélyes, karfátszorongató helyzetbe.

3.) Kaidan. (kifejtését lásd lentebb)

4.) Háttértörténet. Végre Higgins elkezdte betekerni azt a bizonyos villanykörtét és kezdünk megvilágosodni. Volt itt minden, mint a búcsúban (az is volt...); tragikus múlt felidézés, reményteli prófécia (bár ezt már valahogy tudtuk az előző részben is, de héj, legalább megerősítést kaptunk, és volt ok behozni a hírvivő szellemèt.), illetve egy-két szaftos információt számos nefilimről is kaptunk.

5.) Kopano. Ezúttal sokkal több szerepet kapott, és sokkal érdekesebb, mint elsőre hittük. A srác übercsendes típus, de olyan karizma..err..karizmája van, hogy akkor sem felejtjük el, hogy ott van, ha egy szót sem szól. Méltó ellenfele lehetne Kaidannak az Anna kegyeirt folyó harcban, ha kapna rá komolyan esélyt. Édes, szexi, a maga módján veszélyes, és Szent turmixgép, batman! A két legjobb alapanyagból keverték ki! Engem meggyőzött, úgyhogy rá is ráteszem a foglalómat!

6.) A hercegek. Bizony, ők azok, akiket mindenki szeret utálni. Na hát most sem okoztak csalódást. Ahol ők feltűnnek, ott vér folyik. Mázli, hogy nem fut beléjük a kis csapatunk lépten-nyomon, különben hamar vége lett volna a nyaralásnak. Abba viszont mindenki kiegyezhet, hogy baromi jó konfliktusai a könyveknek, és az olvasó - legalábbis az olyan szívtelen, mint én - azon kapja magát, hogy olyan abszurd dolgok jutnak az eszébe, mint pl.,'fenébe az óriásainkkal, több jelenetet a hercegekkel!'

7.) Blake! Elnézést, hogy ismét egy hímnemű szereplővel érvelek, de jó hír, hogy ezúttal semmi köze lányos rajongásomhoz. Blake ugyanis itt az ügyeletes mókamester szerepét tölti be, nehány jó kis sírva röhögős pillanatot okozva a sok dráma és feszültség közepette. Köszönjük, Blake!

8.) Új szereplők! Biza, két új óriást/nefilimet ismerhetünk meg, akik Annáék kicsiny rabszolgafelkeléséhez csatlakoznak. Ráadásul két harcos természetről beszélünk. Flynn és Zania, mindketten roppant érdekes karakterek, bár Zania keménysége kissé megtört a könyv végére, bízzunk benne, hogy felépül. Flynn lelkéért pedig gyertyát gyújtunk.

9.) Anna! A karaktere sokat változott mióta utoljára találkoztunk vele, és bár még mindig nem jutott el addig a pontig, ahol kedvenc szereplővé válik (ahhoz még mindig túl sokat drámázik), de jó irányba cammog. Tökösebb és bevállalósabb lett. Szét tudna rúgni pár popót., és most már egy cirkuszi társulatba is beléphet, mint késdobáló. Csak a főzés mániájából kellene lefaragni picit. Bár legalább már van ötletem a hétvégi ebédre.

10.) Stabil híd. Nem, nem ment át hirtelen építészeti tutorial könyvbe. Viszont őszíntén mondhatjuk, hogy egy elég korrekt átmenetet kaptunk a sorozat első(felvezető) és harmadik(csattanó) része közt az Angyali szövetség képében. Nem volt tökéletes, vagy kiemelkedően nagyszerű, de sok trilógiának a második részét ebben a műfajban kenterbe veri. Olvastatja magát, lekötött, és közben szépen lassan bekebelez, Kaidan ide vagy oda. Aki ezek után nem várja a befejező részt tűkön ülve az nem fakír, annak legyen a neve pinokkió!


BTK EXTRA: 10 ok, hogy miért szexi Kaidan



#10 
A látványa: magas, sötét haj, kék szemek, csodálatra méltó fizikum

#9
Hosszú, lobogó hajjal, de akár rövid, kócos hajjal is jól néz ki.

#8
A "szarkasztikus" száraz humora, tökös célozgatásai, illetve incselkedő vigyora

#7
A magabiztos lazasága és a tényleg veszélyes kisugárzása - igazi rossz fiú.

#6
A finom illata; mint a narancs, citrom és föld.

#5
A zene komoly megszállottja, és imádja MAX-ra tekerni a hangerőt.

#4
Ő maga is zenész - pontosabban fantasztikus dobos. NYAMI!

#3
PhD-je van csókolózásból. Komolyan!
Mint a Bujaság démonának fia, kiképzést kapott, hogyan kényeztessen
egy lányt. És jó abban, amit csinál. A legjobb!

#2
Az akcentusa! Kaidan angol (brit), így olyan szavakat hallhatunk tőle, mint a 'luv', 'bloody this' és 'bleedin' that', ami talán (magyarul) olvasáskor nem jön át, de ha még nem hallottatok volna szexi brit akcentust, íme:



És a legfőbb ok, amiért a rajongók szerint Kaidan DÖGÖS:

#1

Az összes szexi pózolás és dühös viselkedés mögött, 
egy megkínzott lélek lapul, aki szomjazik a szeretetre.





Hallottatok már az auráról?

Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Képes megállapítani pusztán a színek és azok árnyalatai alapján, milyen érzések kavarognak adott pillanatban az emberekben.
Ezt látva sötétzöldre váltott az aurátok? Netán ti magatok is szeretnétek kipróbálni, milyen lehet másokban olvasni? Nos, most megtehetitek.

Minden blogon találtok egy-egy mondókát, melynek segítségével kitalálhatjátok, melyik színhez milyen érzés tartozik.

1. Vízszintesen haladva töltsétek ki a keresztrejtvényt.
2. Minden nap elküldhetitek az aznapi megfejtést/érzést, így plusz esélyekkel gyarapodhattok.
3. Néhány betűhöz nem tartozik kérdés. Azokat nektek kell kitalálnotok, de ha szétnéztek a Blogturné Klub hivatalos blogján, könnyen megtalálhatjátok őket.
4. A vastaggal kiemelt rész egy olyan dolog megfejtését tartalmazza, melynek fontos szerepe lesz a történetben, s ennek a megfejtése éri a legtöbb pontot.

A nyeremény pedig nem más, mint a Maxim Kiadó által felajánlott 3 (!) Angyali szövetség könyv egyike. (Csak Magyarország területén érvényes a postázás!)

Aurád csupa vörös,
ha Pharzuph és a testi öröm
melletted köröz.

spkeresztrejtvény2.png





Turné Állomások:


04/21 Dreamworld - Ismerd meg az új szereplőket
04/22 Szilvamag olvas
04/23 Nem harap a... - Pál apostol
04/24 MFKata gondolatai - Bögrés süti
04/25 Deszy könyvajánlója - Törölt jelenet
04/26 Kristina blogja - Térkép Kope és Anna utazásáról
04/27 Always Love a Wild Book - Karakterinterjú: Kopano
04/28 Angelika blogja - Anna & Kaidan kedvenc dalai
04/29 Kelly & Lupi olvas - Kérdés-Felelet
04/30 Könyvszeretet
05/01 Insane Life - Karakterinterjú: Anna
05/02 CBooks
05/03 Függővég - 10 ok, miért szexi Kaidan


Share on Google Plus

About DhesiX

Húszas éveiben járó mohó könyvmoly, film és sorozat függő, emellett pedig rettentő rossz, de annál lelkesebb hobbi gamer.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése