A Könyvmolyképző jóvoltából hamarosan megjelenik Rachel Hawkins Hex Hall című regénye, a nagysikerű Hex Hall sorozat nyitókötete. Ennek örömére a Blogturné Klub nyolc bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Sophie Mercer varázslatos kalandjait!
2014. április 3-tól minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok.
Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Sorozat: Hex Hall#1
Oldalszám: 272 oldal
Fordító: Acsai Roland
Megjelenés: 2014.04.25
Egy újabb YA könyv a repertoáromban. Soha nem szerettem igazán a boszorkányos történeteket, mert az írók nem szeretnek újat mutatni a boszorkányokról a mindenki által ismert tényekben. Ugyanazok a képességek, ugyanazok a problémák, ugyanaz a világ felépítés. A boszorkányokról szóló történeteknek (legalábbis a YA és a felnőtt fantasy regényekben) alapjában véve szórakoztatónak kellene lennie, de sosem élveztem igazán olvasni róluk. Ám a Hex Hall itt teljesít jól! Nem csak boszorkányokról szól.
Van ez a Xavier Iskolájának elnevezett titkos hely, jól elrejtve az emberek világától…Oké, ez így nem teljesen igaz, de mégis van köztük valami félreérthetetlen hasonlóság. Bár ezt a helyet igazából Hekáté Hallnak hívják. Egyfajta bentlakásos iskola, amit alakváltó, tündér, boszorkány és alkalmanként vámpír fiatalok számára - akiket prodigiumnak hívnak – alapítottak. A Hex Hallban megismerkedhetünk egy számkivetett, vicces vámpírlánnyal, néhány egohuszár ribi boszoival és tündérrel, csak-egy-picit-agresszívabb-mint-kellene kutyuskákkal… Úgy értem vérfarkassal és néhány Casperrel. Így a Hex Hall automatikusan A Szórakozás birodalmába repít minket. Adj még hozzá egy kevés humort, egy gallonnyi misztikumot, egy jó nagy szelet gonoszt és megkapod a tökéletes boszorkányos könyvet
És van még egy összetevő, ami egy boszorkányos történetet még érdekesebbé tehet: a DÉMONOK. Igen, azoknak a fattya gonoszoknak rém fontos szerepük van a sorozatban. Habár, nem csak ők az egyetlen rendkívül barátságtalan lények. És emiatt kezdett a Hex Hall kissé Cremer “Az őrzők” sorozatára emlékeztetni. A Prodigiumnak van egy Tanácsa és van néhány olyan csoport, akik egymással és a természetfelettivel is harcolnak, de van egy olyan nem-túl-titkos szervezet is, akik bármi áron el akarnak tüntetni minden természetfeletti lényt - vagy „szörnyet”, ahogy ők nevezik őket - a föld színéről. L’Occhio di Dio-nak nevezik őket. Az Isten Szemének. Ők a legveszélyesebb ellenség. Engem kissé a templomos lovagokra emlékeztettek. Nem igazán kapunk belőlük többet, minthogy megismerhetjük a természetfelettivel való alapvető történelmüket, de valami azt súgja, hogy több van a soha véget nem érő háborújuk mögött, mint amit megtudunk. Ezzel kapcsolatban komoly összeesküvés elméleteim vannak.
De mivel ez egy YA történet, így fűszerezzük meg ezt a tökéletességet egy csipetnyi teljesen-kiszámítható-de-szenvedélyes szerelemmel az ügyeletes rosszfiúval (a neve Archer igen, muszáj volt ezt megjegyeznem, mert imádom a nevét!), az összes előző YA könyvből, amit olvashattál (egy bunkó, aki persze csak tetteti, hogy bunkó és sebezhető szíve van; és persze tökéletes kockahas vagy valami teljesen más – bár a kockahas ALAPVETŐ KÖVETELMÉNY – van a pólója alatt). Oké, valami NAGY rejtély veszi körül csak, amolyan „túl szép, hogy igaz legyen” féle és tényleg semmi sem biztos vele kapcsolatban. Nem különleges, de ennek ellenére jó karakter. Ó, igen és már látom a szerelmi háromszöget is. Mint mindig. MINDENHOL OTT VANNAK! És persze itt is a másik srácot, Calt, a boszorkánymestert (még jobb neve van, mint Archernek!!!!) bírom jobban.
Most, hogy már minden fontos dolgot kitárgyaltunk, beszéljünk a főszereplőről: Sophie-ról. Őszintén szólva, nem tudom, hogy mit gondoljak a karakteréről. Egyszerre ő a proja ÉS kontrája a könyvnek. Értékelem a szarkazmusát. Nem túl sok YA főhősnőnek van ilyen szellemes humora, mint neki. Habár, más részről viszont elég ellentétes személyiség. A jó oldala, hogy nem szent, nem lát mindenhol rózsaszín pónikat cukormázban. Nem csak a jót látja mindenkiben. A rossz viszont az, hogy bár utálja a rosszakat, de mégis nekik hisz a barátai helyett, mert az a szegény egy vámpír, egy szörnyeteg. Oké, kimondom. Rasszista! Nem bízol meg senkiben könnyen? Ez nagyszerű, óvatos vagy, ami azt jelenti, hogy okos vagy és valószínűleg sokáig fogsz élni. De ne válts át ribibe minden ok nélkül! Azért jó karakter, de nem fantasztikusan jó. De mivel nem idegesít (legalábbis az esetek nagy részében), így azt hiszem, hogy összességében ő egy pro.
A Hex Hallnak hasonló a felépítése, mint a Vámpírakadémiának (Tudom, most már tényleg be kellene fejezni az összehasonlításokat!). Ez egy előkészítő regény. Olyan, mint egy előzmény a nagy és fontos történés előtt. Felépíti a világot és a szabályait, a sorozat fő vonalát és bemutatja az egyik oldal főszereplőinek egy részét. És RENGETEG középiskolai drámát. Nyilvánvaló, hogy a falatkaparó függővége azt biztosítja, hogy még nem láttunk MINDENT.
A mágia, frissítő humor, szenvedély és csavaros fordulatok tökéletes keveréke. Adj hozzá egy jó nagy adag misztikumot, számos fantasy lényt, egy veszedelmes és kegyetlen ellenfelet és BUMM. Meg is van egy tökéletes ifjúsági széria alapanyaga. Ez a Hex Hall.
Mik álltak a Hex Hall születése mögött? Sorozat: Hex Hall#1
Oldalszám: 272 oldal
Fordító: Acsai Roland
Megjelenés: 2014.04.25
Értékelés: 4 pont
Három évvel ezelőtt Sophie Mercer rádöbbent, hogy boszorkány. Ebből jó pár kalamajka keletkezett. Anyja, aki nincs megáldva boszorkányképességgel, mindenben segíti őt, de csak akkor értekezik Sophie apjával, akit a lány szinte csak fényképről ismer, amikor nagyon szükséges. De amikor Sophie bűbája nagyon rosszul sül el a szalagavató bálon, és túlságosan magára vonja az emberek figyelmét, apja az, aki úgy dönt, büntetést érdemel: ezért a Hex Hallba, egy elzárt nevelőotthonba kerül, mely a rossz útra tért Prodigiumok (vagyis boszorkányok, tündérek és alakváltók) gyűjtőhelye.
A hasonszőrű csudabogár-tinikkel töltött első nap végére Sophie szép kis listával dicsekedhet: három erős, szupermodell-kinézetű ellenség, egy szívdöglesztő boszorkánymester iránt érzett bimbózó szerelem, egy ijesztően követő kísértet, és egy szobatárs, akiről kiderül, hogy a suli leggyűlöltebb diákja, és ráadásul vámpír. De a legrosszabb akkor jön, amikor Sophie rádöbben, hogy egy titokzatos ragadozó támadja meg a diákokat, és egyetlen barátja az elsőszámú gyanúsított.
Egyre több lesz a vérfagyasztó rejtély, és Sophie kénytelen felkészülni a legnagyobb fenyegetésre: egy ősi, titkos társaság egyetlen célja, hogy elpusztítsa a Prodigiumokat – de különösen őt.
-24% kedvezménnyel!
Egy újabb YA könyv a repertoáromban. Soha nem szerettem igazán a boszorkányos történeteket, mert az írók nem szeretnek újat mutatni a boszorkányokról a mindenki által ismert tényekben. Ugyanazok a képességek, ugyanazok a problémák, ugyanaz a világ felépítés. A boszorkányokról szóló történeteknek (legalábbis a YA és a felnőtt fantasy regényekben) alapjában véve szórakoztatónak kellene lennie, de sosem élveztem igazán olvasni róluk. Ám a Hex Hall itt teljesít jól! Nem csak boszorkányokról szól.
Van ez a Xavier Iskolájának elnevezett titkos hely, jól elrejtve az emberek világától…Oké, ez így nem teljesen igaz, de mégis van köztük valami félreérthetetlen hasonlóság. Bár ezt a helyet igazából Hekáté Hallnak hívják. Egyfajta bentlakásos iskola, amit alakváltó, tündér, boszorkány és alkalmanként vámpír fiatalok számára - akiket prodigiumnak hívnak – alapítottak. A Hex Hallban megismerkedhetünk egy számkivetett, vicces vámpírlánnyal, néhány egohuszár ribi boszoival és tündérrel, csak-egy-picit-agresszívabb-mint-kellene kutyuskákkal… Úgy értem vérfarkassal és néhány Casperrel. Így a Hex Hall automatikusan A Szórakozás birodalmába repít minket. Adj még hozzá egy kevés humort, egy gallonnyi misztikumot, egy jó nagy szelet gonoszt és megkapod a tökéletes boszorkányos könyvet
És van még egy összetevő, ami egy boszorkányos történetet még érdekesebbé tehet: a DÉMONOK. Igen, azoknak a fattya gonoszoknak rém fontos szerepük van a sorozatban. Habár, nem csak ők az egyetlen rendkívül barátságtalan lények. És emiatt kezdett a Hex Hall kissé Cremer “Az őrzők” sorozatára emlékeztetni. A Prodigiumnak van egy Tanácsa és van néhány olyan csoport, akik egymással és a természetfelettivel is harcolnak, de van egy olyan nem-túl-titkos szervezet is, akik bármi áron el akarnak tüntetni minden természetfeletti lényt - vagy „szörnyet”, ahogy ők nevezik őket - a föld színéről. L’Occhio di Dio-nak nevezik őket. Az Isten Szemének. Ők a legveszélyesebb ellenség. Engem kissé a templomos lovagokra emlékeztettek. Nem igazán kapunk belőlük többet, minthogy megismerhetjük a természetfelettivel való alapvető történelmüket, de valami azt súgja, hogy több van a soha véget nem érő háborújuk mögött, mint amit megtudunk. Ezzel kapcsolatban komoly összeesküvés elméleteim vannak.
De mivel ez egy YA történet, így fűszerezzük meg ezt a tökéletességet egy csipetnyi teljesen-kiszámítható-de-szenvedélyes szerelemmel az ügyeletes rosszfiúval (a neve Archer igen, muszáj volt ezt megjegyeznem, mert imádom a nevét!), az összes előző YA könyvből, amit olvashattál (egy bunkó, aki persze csak tetteti, hogy bunkó és sebezhető szíve van; és persze tökéletes kockahas vagy valami teljesen más – bár a kockahas ALAPVETŐ KÖVETELMÉNY – van a pólója alatt). Oké, valami NAGY rejtély veszi körül csak, amolyan „túl szép, hogy igaz legyen” féle és tényleg semmi sem biztos vele kapcsolatban. Nem különleges, de ennek ellenére jó karakter. Ó, igen és már látom a szerelmi háromszöget is. Mint mindig. MINDENHOL OTT VANNAK! És persze itt is a másik srácot, Calt, a boszorkánymestert (még jobb neve van, mint Archernek!!!!) bírom jobban.
Most, hogy már minden fontos dolgot kitárgyaltunk, beszéljünk a főszereplőről: Sophie-ról. Őszintén szólva, nem tudom, hogy mit gondoljak a karakteréről. Egyszerre ő a proja ÉS kontrája a könyvnek. Értékelem a szarkazmusát. Nem túl sok YA főhősnőnek van ilyen szellemes humora, mint neki. Habár, más részről viszont elég ellentétes személyiség. A jó oldala, hogy nem szent, nem lát mindenhol rózsaszín pónikat cukormázban. Nem csak a jót látja mindenkiben. A rossz viszont az, hogy bár utálja a rosszakat, de mégis nekik hisz a barátai helyett, mert az a szegény egy vámpír, egy szörnyeteg. Oké, kimondom. Rasszista! Nem bízol meg senkiben könnyen? Ez nagyszerű, óvatos vagy, ami azt jelenti, hogy okos vagy és valószínűleg sokáig fogsz élni. De ne válts át ribibe minden ok nélkül! Azért jó karakter, de nem fantasztikusan jó. De mivel nem idegesít (legalábbis az esetek nagy részében), így azt hiszem, hogy összességében ő egy pro.
A Hex Hallnak hasonló a felépítése, mint a Vámpírakadémiának (Tudom, most már tényleg be kellene fejezni az összehasonlításokat!). Ez egy előkészítő regény. Olyan, mint egy előzmény a nagy és fontos történés előtt. Felépíti a világot és a szabályait, a sorozat fő vonalát és bemutatja az egyik oldal főszereplőinek egy részét. És RENGETEG középiskolai drámát. Nyilvánvaló, hogy a falatkaparó függővége azt biztosítja, hogy még nem láttunk MINDENT.
A mágia, frissítő humor, szenvedély és csavaros fordulatok tökéletes keveréke. Adj hozzá egy jó nagy adag misztikumot, számos fantasy lényt, egy veszedelmes és kegyetlen ellenfelet és BUMM. Meg is van egy tökéletes ifjúsági széria alapanyaga. Ez a Hex Hall.
BTK EXTRA: Best of Interjú Hawkins--szal
Mindig imádtam a nagy, hátborzongató (GÓTIKUS FTW!) házakban játszodó történeteket, szóval ennek elég nagy szerepe volt abban, hogy miért írtam meg a Hex Hallt. Buffynak is hatalmas rajongója voltam és annak ahogy tökéletesen összegyúrta a szorongást, a humort és a horrort, és körülbelül Anne Rice össze könyvét olvastam. Nagyjából ezeknek mindegyike a fejemben lévő turmixgép ldozatául esett és BAMM! Megszületett a Hex Hall!
Sophie, a főszereplő igazán vicces és kicsit önbizalomhiányos - nagyszerű “hangja” van, azonnal a helyébe tudtam képzelni magam. De változott-e a karaktere mialatt a regényt írtad?
Sophie különleges a Hex Hall szereplői között abból a szempontból, hogy körülbelül ő az egyetlen karakter, aki nem változott, ahogy írtam a könyvet. Teljesen tisztán (és pimaszul és nagyon kócosan. Bocsi, Soph.) jelent meg a fejemben az elejétől kezdve.
Sophie hasonlít rád?
Néhány dologban persze. Például mindketten szeretjük a szellemes fiúkat és mély elismeréssel viseltetünk a szarkazmus iránt, de ő sokkal tökösebb, mint én! Sosem szóltam volna vissza egy tanárnak! (Szerk: Funfact - Rachel korábban tanárként dolgozott)
A hex hall minden karaktere gazdag történelemmel rendelkezik és ősi kötelékek fűzi őket a természetfeletti világgal. Milyen sokáig tartott felépíteni a mitológiádat és mennyi kutatómunkát végeztél hozzá?
Elég nagy könyvgyűjteményem van a természetfelettiről, szóval bizonyos értelemben egész életemben ezt kutattam, haha! De általában akkor kutatok, amikor épp kell, mintsem egy nagy kutatómunkát végezzek előtte. A mitológia egyes része, például a Prodigium eredete csakúgy jött. Nagy rajongója vagyok a 'héj, ez baromi jól hangzik! Használjuk fel!' elven alapuló világfelépítésnek.
Árulj el egy titkot a Hex Hallról.
Mrs. Casnoff szobáját teljesen BEBORÍTJÁK a Robert Pattinson pószterek. Komolyan, tiszta kínos. Oh és van egy mozi eldugva valahol az iskola mélyén, és csakk régi szörny horrorokat vetítenek. Eskü!
Az olvasók hamar megtudják, hogy Jenna, a különleges vámpír és egyben Sophie szobatárs/legjobb barátja lezbikus. Szerinted ez egy merész lépés volt, vagy inkább azt tükrözi, hogy a tinédzserek jobban elfogadják az "alternatív életmódokat?"
Annak idején, amikor írtam nem gondoltam azt, hogy merész húzás lenne. Jenna éppúgy volt lezbikus, mint szőke; a személyiségének egy része volt ez. De tanítottam jónéhány meleg/lezbikus tinit, és tetszett az ötlet, hogy minden szexuális beállítottságú olvasó talál olyan párokat, akikért drukkolhat, és akikkel azonosulni tud. És igen, azt gondolom, hogy a tinik elfogadóbbak. Legalábbis remélem!
Szóval, Archer egy szuperlaza, szuper helyes boszorkánymester, aki feltudja húzni CSAK az egyik szemöldökét. Szerinted ez a szuperképesség egy alapvető követelménye a rossz fiúknak?
Abszolút! Ha nem tudja megcsintálni, LEGALÁBB jó vigyora kell, hogy legyen. (Hozzá kell tennem, hogy mint Sophie, én SEM tudom megcsinálni, valahogy mindig mindkét szemöldök felszökik.)
Ha bármilyen Prodigium lehetnél, mi szeretnél lenni?
Könnyű! Boszorkány. Semmi szerencsétlen szőr probléma, mint a vérfarkasoknak, nincs korlát, mint a vámpíroknak vagy szigorú udvar, mint a tündéreknek...
Miután Sophie kénytelen-kelletlen beköltözik a külvilágtól elzárt Hekate Hall nevelőotthonba, számtalan új dologgal találja szembe magát. Hogy pontosan mik is ezek? Megtudhatod, ha velünk tartasz és részt veszel a játékban. Ha ügyes vagy, és a sors is neked kedvez, akkor megnyerheted a Könyvmolyképző által felajánlott 3 Hex Hall példány egyikét.
1. Minden blogon találtok egy puzzle-t, amit ha kiraktok, megpillanthatjátok a képet. (Fontos! Soha nem konkrét személyre vagyunk kíváncsiak, mindig gyűjtőnevekre, általános fogalmakra)
2. Minél többet fejtetek meg, annál nagyobb az esélyetek a nyereményre.
3. Nincs más dolgotok, mint beírni a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe, hogy szerintetek, mit is ábrázol az adott kép.
provided by flash-gear.com
a Rafflecopter giveaway
Turné Állomások:
04/05 Deszy Könyvajánlója - Fajhatározó
04/07 MFKata gondolatai - Trailer
04/09 Kelly&Lupi Olvas - Borítók
04/11 Insane life - Idézetek
04/13 Könyvszeretet - A folytatásokról
04/14 Függővég - Best of interjú az írónővel
04/16 Media Addict - Dreamcast
Nincs a Puzzlehez link?
VálaszTörlésKérhetnénk linket a puzzle-hez?
VálaszTörlés