Blogturné Klub: 100+ Blogturné



Úgy gondoltuk, egy rendhagyó blogturnéval ünnepeljük meg, hogy kerek 100 könyv szerepelt már a Blogturné Klub repertoárján.

Gyakran jönnek kérdések tőletek, olvasóktól a turnék háttérmunkáival kapcsolatban. Összeírtunk néhány kérdést, amikre válaszolva képet kaphattok, hogyan is áll össze egy blogturné, mi a tagok személyes véleménye egy-egy témában, mik voltak az emlékezetes pillanatok az első 100 könyvvel kapcsolatban. 
 
Ezúttal sem jövünk üres puttonnyal, ugyanis öt, igen jól olvastátok, 5 db nyereménykönyvet sorsolunk majd ki a játékban résztvevők között.

Ezen a turnén sem vesz részt mindenki közülünk, inkább csak a legjátékosabb kedvűek.Fogadjátok szeretettel ezt a különleges turnét, utána pedig következhet az újabb 100 remek könyv!

1. Miért jelentkeztél? Mi inspirált arra, hogy a klub tagja legyél?

FunFact: Valójában mondhatjuk, hogy alapító tag vagyok, tehát automatikus meghívást kaptam. Elméletileg főként azért, hogy erősítsem a technikai részleget, de úgy néz ki megfelelően végzem a dolgom, mert még nem vágtak ki ;) De ha jelentkeztem volna, azt azért tettem volna, mert sok külföldi példát követtem végig, illetve részt is vettem jónéhányban, és azon kívül, hogy szerintem remek ötlet, egyben jó móka is, illetve hatalmas kihívás.

2. Melyik három könyv tetszett a legjobban a 100 turnés regényből?

Sajnos egyelőre csak azokat sikerült olvasnom, amiknek a turnéjában én is részt vettem. így csak azok közül tudok választani (pedig van egy olyan érzésem, hogy a Shadow and Bone benne lett volna a top 3-ban), bár így is nehéz volt csak hármat kiemelni. A három kedvencem: 

- Sarah J. Maas: Throne of Glass – Üvegtrón (Ő már Blogturné korszak előtt is személyes kedvencem volt, imádom a történetet, az írásmódot, a karaktereket, a világot bármily keveset látni ezekből ebben a könyvben. TEAM DORIAN!!!)
- Jay Kristoff: Stormdancer – Vihartáncos (Sem a japán mitológiának, sem a steampunknak nem vagyok hatalmas rajongója, de fergeteges kalandban volt részem és egy fantasztikus világot ismerhettem meg. Buruu-ról nem is beszélve :) )
- Oliver Bowden: Assassin's Creed – Fekete lobogó (Talán ez az a könyv, ami a legtöbb nyomot hagyta bennem miközben olvastam. látványos, tökéletes, érdekes, izgalmas és kreatív.)



3. Mennyi blogturnén vettél már részt?

22 +1 (Karácsonyi). Válogatós vagyok :)

4. Változtak a blogolási szokásaid a Blogturné Klub miatt?

Nem, ugyanolyan lusta vagyok, mint eddig. :P Komolyra fordítva a szót, maximum annyiban, hogy több könyv kritikát olvashatnak az eltévedt, szerencsétlen olvasóim, mert több a motivációm. Illetve jobban foglalkozok a magyar megjelenésekkel, mint előtte.

5. Mi volt a legjobb dolog, ami a Blogturnénak köszönhetően megtörtént veled? És mi volt a legrosszabb?

Hiszitek vagy sem, de a Blogturné csapat elég mókás (amikor épp nem szidjuk egymást, de ez a legjobb barátok közt is megesik), már már néha betegesen is (insert 'Blogturné Karácsony kulisszák mögötti forgatókönyv'), így a legjobb egyértelműen az volt, hogy még jobban megismerhettem ezeket a bloggereket és hogy együtt dolgozhatok velük. A Legrosszabb a saját halogatásomnak köszönhető, például, amikor az utolsó nap olvasok el egy 700 oldalas könyvet és írom meg a bejegyzésemet.

6. Mint kampányfőnök, melyik turné állt legközelebb a szívedhez?

Hm, a saját turnéjaimból vagy az összes közül? (Igen, bevallom, hogy nem én vagyok a legjobb KF, pszt!) A sajátjaim közül az Üvegtrón turnéja tetszett eddig a legjobban, amikor minden állomás bemutatott egy-egy főbb karaktert. A többi turné közül egyértelműen a Karácsonyi best of turnénk. :)
KF, pszt!) 

7. Hogyan változtak az olvasási szokásaid az eltelt idő alatt?

Ahogy már fentebb is írtam többet olvasok magyarul, mint eddig, bár ezért néha össze is akad a bajszunk egy-egy könyvvel. ;) 

8. Mi a legnehezebb dolog a blogturnézásban?

Vicces módon pont a két legszórakoztatóbb a legnehezebb is; a kutatómunka és az időre olvasás, főleg, amikor olyan megjelenési lavinák vannak, mint a könyvhét, könyvfesztivál, amikor mindent egyszerre kapunk meg és nincs megállás. Olyankor tényleg szortírozni kell, hogy miben veszel részt, mert eléggé gyorsan összegyűlhetnek a turnéid. Kivéve, ha Deszy vagy... az a nő ŐRÜLT!! :))

9. Kaptál visszajelzést valamelyik posztod extra tartalmával kapcsolatban?

Egyáltalán nem meglepő módon a legtöbb visszajelzést az Angyali szövetség extrámhoz kaptam, ahol 10 okkal szemléltettem, hogy mitől olyan irtó szexi Kaidan.


10. Mennyi időt vesz igénybe egy turnés poszt összeállítása? (Tartalom, képek,extrák, stb.)

Ez általában extrától függ, például, ha fordítani kell (ami nálam az esetek 99%-a). Körülbelül 2-3 óra, ha épp elememben vagyok és hamar megtudom írni az értékelésemet. :)

11. Nem könnyű együtt dolgozni 21 nővel és egy pasival. Volt valami, ami kivágta a biztosítékot?

Azt hiszem ez a legjobb csapat, amit összetudtunk gyűjteni. Vannak néha összezörrenések, amikor mindenki frusztrált, nem megy mindig minden flottul, nem vagyunk egyformák és bizony előfordul, hogy mindenki más véleményen van valamiről (ez néha még mókás is). Vannak kisebb- nagyobb összeröffenéseink, de nem, még nem volt olyan eset, amitől őrült sorozatgyilkos hajlamaim előjöttek volna (kivéve az az egy, amikor...........kuss!) A hajam sokszor égnek áll a félreértésektől, de ahogy a kérdésben is benne van, 21-en vagyunk, azért ez nem kis létszám és ahhoz képest eddig elég szépen elkormányoztuk ezt a hajót. 

12. Volt olyan turné, aminél utólag megbántad, hogy jelentkeztél rá?

Igen volt, leginkább azért, mert útközben derült ki, hogy nekem nagyon nem tetszik az a könyv, csakhogy mindig van egy B-terv... A Szupercsapat szupersége. Viszont olyan is van, amit sajnos lemondtam mielőtt elindult volna és sajnálom, hogy kimaradtam belőle. 

13. Számodra mi a legjobb része a blogturnénak?

Az, amit a nagyközönség nem lát. A háttérmunkálatok. Rohadtul nehéz, de nagyon szeretek extrákat keresgélni, nyereményjátékokat kitalálni, bejegyzéseket gyártani és a többiekkel megbeszélni a könyvekkel kapcsolatos élményeket. 

14. Hogy látod a BTK-t 5-10 év múlva?

Ez egy nagyon nehéz kérdés egy olyan embernek, aki a mának él leginkább. Nagyon spontán vagyok, ritkán vannak hosszú távú terveim, és már megtanultam, hogy egy kis kavics a tengerben is okozhat szökőárt (igen, Continuum hasonlat - állati jó sorozat, próbáljátok ki!), és teljesen más irányba sodorhat mindent. Van hová fejlődnie a BTK-nak, a kiadóknak, de még az olvasóknak is, így csak azt remélem, hogy nagyobbak, erősebbek és sikeresebbek leszünk, mint most, úgy, hogy közben egyben szórakoztatunk is. 

15. Volt-e olyan könyv, aminek a turnéján szinte minden blogger részt akart venni? Amiért majdhogynem ölre mentetek?

Azt hiszem az, hogy egy ponton ki kellett találnunk egy részvételi limitet mindent elmond. :P De nagyon testvériesen megosztozunk mindenen. 

16. A 100 turnés könyv írója közül ki az, aki a legnagyobb hatást tette rád, akinek a stílusa a leginkább tetszett?

Jay Kristoff (Vihartáncos) és Oliver Bowden (Assassin's Creed). Mindketten ZSENIK!


17. Ki az a bloggertársad, akit a legkevésbé ismersz?

Oh wow, szégyenlem magam, de bizony vannak olyanok, akikkel úgymond "munka" kapcsolatom van csak, így keveset tudok róluk, a mindennapi életükről, de ugyanúgy kedvelem őket, mint akiket ismerek. :)

18. A 100  turnés könyvből melyik szereplő hasonlít rád leginkább? És kinek a bőrébe bújnál legszívesebben?

Hmm.. ezen még sosem gondolkoztam ezelőtt. Aki a legjobban hasonlít az Buruu, mert egy nagy állat! :D Na jó, nem... talán Rose (Vámpírakadéma). Ugyanolyan nagyszájú, vicces, tökös és szerény, mint én. Viszont akinek a legszívesebben a bőrébe bújnék az egyértelműen Jacinda (Tűzláng). A csaj egy SÁRKÁNY (alakváltó)!! Nem hinném, hogy további magyarázatra szorulna a választásom. 




19. Azok közül a BTK-s könyvek közül,  amiket olvastál melyik karaktert gyűlölted a leginkább? 

Jacinda és Will (Tűzláng). Rettentően idegesítettek, pláne együtt.


20. Műfajt tekintve elég sokrétűek az olvasmányok a BTK-n belül. Mi az a műfaj, amit a leginkább kedvelsz? Azon belül mi alapján szelektálod a könyveket - mi alapján választod ki, mi az, amit olvasol és mi az, amit nem?

A kedvencem a felnőtt Urban Fantasy és Paranormál romance könyvek, amiből sajnos nincs sok a BTK-n belül, de lényegében bármi, ami fantasy vagy paranormális felkelti a figyelmem. Vagy fülszöveg alapján döntök vagy utánanézek a külföldi ismerőseim értékeléseinek, hogy vajon tetszene-e nekem.

20+1. Ki volt a legszexibb karakter a 100 történetből? Képpel kell illusztrálni!!

Hát itt nincs nagy verseny... KAIDAN! Íme 10 ok, hogy miért


illetve...






Ezúttal sem jövünk üres puttonnyal, ugyanis öt, igen jól olvastátok, 5 db nyereménykönyvet sorsolunk majd ki a játékban résztvevők között. Csupán annyi a teendőtök, hogy megfelelően kitöltitek az alábbi rafflecopter dobozt. 


Figyelem! CSAK magyarországi címre postázunk!


a Rafflecopter giveaway



Hát ennyi volt a BTK jubileumi bejegyzés a Függővégen, ám a móka nem ér itt véget. Ha nem tettétek volna látogassatok el a tegnapi állomásra, ahol Deszy válaszait találjátok. Holnap pedig Roninál folytatjuk.


Share on Google Plus

About DhesiX

Húszas éveiben járó mohó könyvmoly, film és sorozat függő, emellett pedig rettentő rossz, de annál lelkesebb hobbi gamer.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

1 megjegyzés: