Sarah J. Maas bővíti a sorozatait


Sarah J. Maas az elkövetkezendő években bővíti az Üvegtrón és az A Court of Thorns and Roses c. sorozatát is, jelentette be ma az Entertainment Weekly.

Az Üvegtrón sorozat még három, az ACoTaR pedig még hat könyvvel fog bővülni. 


2017-ben várható a hatodik és egyben befejező Üvegtrón regény, de nem szakítunk ezzel a világgal, hiszen ezt követi majd egy novella Chaollal a főszerepben, majd pedig egy The World of Throne of Glass, vagyis Az Üvegtrón világa című illusztrált összefoglaló könyv, melyben a szereplőkről, helyszínekről, mágiáról, istenekről, politikáról, lényekről találhatók majd információk, illetve egy szótárat és egy idővonalat is tartalmaz majd.

2017-ben jön még egy, az Üvegtrónhoz hasonló ACoTaR színező, illetve a sorozat harmadik része is. A maradék további négy könyvet pedig 2018-tól kezdik majd kiadni.  Ezt a sorozatot eredetileg trilógiának tervezték, de jelenleg nem tudni, hogy az új információk alapján akkor pontosan hány részes is lesz majd a sorozat.


Share on Google Plus

About DhesiX

Húszas éveiben járó mohó könyvmoly, film és sorozat függő, emellett pedig rettentő rossz, de annál lelkesebb hobbi gamer.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése