Batman Arkham Knight - Illő befejezése egy remek sorozatnak?

Röviden a Batman játékokról

Bátran mondhatjuk, hogy sokan ismerik a Batman játékokat, már csak azért is, mert éveken át hozzá voltunk szokva a szörnyűbbnél szörnyűbb film illetve játék adaptációkhoz. Aztán jött a Rocksteady nevezetű cég a Batman Arkham Asylum játékkal és megmutatta igenis lehet jó játékot csinálni ilyen anyagból is. Aztán rátett még egy lapáttal az amúgy is fantasztikus játékra a Batman Arkham City folytatással. Ezután jött a Warner Bros. Games Montréal a Batman Arkham Origins-szel, ami remek játék ugyan, de hiányzik belőle az a varázs, amit a Rocksteady tudott nyújtani. Most pedig elértünk Batman történetének befejezéséhez a Batman Arkham Knight-tal. Érdemes játszani vele?Mindenképpen, mert egy szuper játék. Csak egyelőre ne PC-n próbáljátok, mert azt szörnyen elrontották. de talán az újra kiadás megoldja a problémákat.

Történet

Hősünknek ismét a denevérember személyiségét kell magára öltenie, hiszen Scarecrow (Madárijesztő) megfenyegette Gotham város lakosságát, hogy elárasztja ideggázzal az egész várost. A népesség nagy részét villámgyorsan evakuálják és csak a söpredék marad, akik immár szabadon garázdálkodnak az utcákon, mert a rendőrség nem birkózik meg a feladattal és itt jön a képbe Batman. A játék során persze bonyolódik az egész, valamint csatlakozik jó pár extra szereplő is mind az ellenséges mind pedig a szövetséges oldalhoz is. Valamint fényt kell derítenünk egy magát Arkham Knight-nak nevezett személy kilétére is, aki amellett, hogy mesterien kiképzett, valamiért nagyon utálja a pofinkat, Sajnos a történet egy részétől annyira egyértelművé válik a személyazonossága, hogy, aki nem jön rá ki leledzik a maszk alatt az vagy nem figyelt vagy abszolút nem tud angolul.

Játékmenet

Megkaptuk ismét az egyszerű, ám nagyszerű időzítést és koordinációt igénylő harcrendszert, kisebb újításokkal. Valamint kaptunk egy Fear Takedown nevezetű képességet, amivel megkönnyítve a helyzetünket nagyon hamar ártalmatlaníthatunk számos ellenséget. A város ismét hatalmas, ismét teljesen bejárható és ezzel el is érkeztünk a játék egyik legmegosztóbb eleméhez: a Batmobilhoz. Én személy szerint nem véltem felfedezni vele semmi problémát, az irányítása remekül sikerült. Rengeteg fizikai tárgy van az utakon, amik össze vissza repkednek, ha belehajtunk, sok tárgy elpusztítható. Néha ugyan kicsit tényleg erőltetettnek tűnik a járgány használata, de én azokat is élveztem így nem vethetem fel hibának. Amit felvetek az az, hogy ugyan a történetet végigjátszhatjuk de nem kapjuk meg vele a végleges befejezést, ehhez ugyanis minden feladatot teljesíteni kell még a Riddler trófeák felkutatását is, amiből 200+ darab leledzik a városba. Szeretem a játékot, de ezt kicsit túlzásnak érzem.

Grafika

Nem tudom, hogy csinálta a Rocksteady, de fogta a kicsit koros Unreal Engine 3-mat és olyat alkotott, amit talán nevezhetünk igazi új generációs játéknak. A város hatalmas, a textúrák nagyrészt élesek és szépek, az emberek arcvonásai még sosem voltak ilyen életszerűek és ehhez még társul a remek víz, köd, eső, füst, fényeffektek és kész, eláll a lélegzetünk. Az is dicséretes, hogy mind PS4-en, mind XONE-on nagyrészt tartja a 30 FPS-t a játék.

Hangok

Ide nem igazán tudok semmi említésre méltót mondani már ami a zenét illeti. Ha meg is fenyegetnek, akkor sem tudnék egy dallamot sem felidézni. Az viszont tény, hogy szép aláfestések vannak a sötét, szomorkás hangulathoz. A hang effektek remekül sikerültek főleg a Batmobil lett igazán ütős, mikor hívod és hallod közeledni a kis matchboxot. Ez egyből meghozza az ember kedvét egy kis száguldáshoz.

Összegzés

Mindent összevetve ez egy nagyszerű játék, de meg kell említenem, hogy lehetett volna egy ütősebb befejezés is. Batman rajongóknak kötelező, akik pedig szeretik az akció játékokat azok is nyugodtan adjanak egy esélyt a játéknak.

ProKon
+ Hangulatos- Arkham Knight
+ Remek grafika- Nem a legjobb befejezés
+ Adrenalin túltengés
+ BATMAN!!!
4/5


Share on Google Plus

About SouL

Lassan 30 éves geek programozó és játék őrült.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése