Tarts velünk és ismerd meg a Blogturné Klub ötállomásos turnéján keresztül Brian McClellan által teremtett sajátos világot. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!
Kiadó: Fumax kiadó
Sorozat: Lőpormágus trilógia #1
Megjelenés: 2015.
Műfaj: Fantasy
Fordította: Rusznyák Csaba
Nem fogok hazudni és bevallom férfiasan, hogy bizony kicsit összecsináltam magam az 560 oldaltól, pláne úgy, hogy - bár kíváncsi voltam rá már azóta, hogy annak idején láttam külföldi blogokon - Fummiék "tukmálták" rám a regényt. Még csak bontogatom szárnyaimat a High Fantasyk világában, és egyelőre többször esek pofára, mint repkedek, de nem adtam fel. És milyen jól jártam! Mert egyszer csak jött ez a regény - aminek a címét a történet végére csak sikerült nem kevernem egy hasonló című, szintén fantasy és fumaxos könyv címével - egy olyan írótól, akinek a teljes nevét még most is képtelen vagyok megjegyezni (szánom-bánom bűnömet!) és azt mondta: 'Márpedig repülni fogsz, ha akarsz ha nem!' És így is lett.
A Vérrel írt ígéretek már az elején belecsapott a lecsóba és szépen fokozatosan építkezett fel, elhagyva a kezdeti szokásos unalmas bevezetőt. Nem mondhatom, hogy megharagudtam volna, ha egy kicsit jobban pörögnek az események és több harcot kapunk és picivel kevesebb részletgazdag leírásözönt (ez az én mumusom, mea culpa), de úgy érzem ezeket viszonylag könnyen el tudom nézni, hiszen a fordulatokkal, cselszövésekkel, árulással teli parádés politikai viszály kicsit azért kárpótolt.
No, de amire én legjobban kíváncsi voltam, az mégis csak a fantasy, illetve a mágia része. Valljuk be, mindenkit a 'lőpormágus' szó fogott meg (na meg ez az epic borító), aki mást állít az hazudik és pont. Rengeteg Urban Fantasy-t olvastam már és ezáltal számos különböző alapokon fekvő mágikus világba botlottam már bele, de talán csak egy olyan sorozatot tudnék mondani, ahol ennyire keveredik a mágia, a technika, már-már istenek, és egyéb különleges adottságok. Merthogy ebben a regényben ezek mind megtalálhatók. Egyértelműen a sztori legérdekesebb aspektusa, de egyben a legködösebb is, hiszen az osztályokon és képességeiken kívül nem igazán tudunk meg sok mindent ezekkel kapcsolatban. Tudjuk, hogy vannak a Gandalf féle klasszikus varázslók, a Kiváltságosok, akik a természet elemeivel zsonglőrködnek (és itt nem tudom megállni, hoyg ne hasonlítsam egy picit az Avatarhoz), a Fortélyosok azok, akik rendelkeznek valamiféle kevéske mágiával, ám ezt szinte nem is tekintik annak, egyrészt azért, mert ez a leggyakoribb a három fajta közül, már-már átlagosnak számít. Másrészt pedig azért, mert bizonyos extra adottsággal rendelkeznek, de ezen kívül normális emberek. Például van, akinek nincs szüksége az alvásra, vagy különleges memóriával rendelkeznek. Lényegében annyi különbözteti meg őket azoktól az emberektől, akik szimplán csak hasonlóan különösen jók valamilyen téren, hogy a Fortélyosok is -ahogy a másik két mágia használó csoport is - képesek érzékelni a mágia forrását. A harmadik csoportról kapta a sorozat is a címét, ők a Lőpormágusok, vagy ahogy én hívom őket, a Wanted csapat (tudom, rossz vicc, de itt sem tudtam megállni, hogy beugorjon egy-egy képsorozat ahogy ifjabb Charles Professor tökélyre fejleszti a lőpormágiáját. Mindenesetre így már több értelmet kapott az a film is). Róluk azt érdemes tudni, hogy a legérdekesebb és legmenőbb mágia csoport lenne ha kicsit aktívabbak lennének. Azt is tudni kell, hogy nem ápolnak túl jó viszonyt a a Kiváltságosokkal, akik egykor üldözték is őket, amiért túl veszélyesnek titulálták őket. Mondhatni ők a legösszetettebb csoport, hisze nem csak manipulálni tudják a robbanószereket és a golyókat, de mivel erejüket a lőporból szerzik, aminek elfogyasztásával vagy belélegzésével tulajdonképpen olyanná válik számukra, mint egy szuper-drog, amitől egy különleges mentális és fizikai állapotba kerülnek. Ilyenkor élesebbek lesznek az érzékszerveik, fizikailag erősebbek és gyorsabbak, illetve regenerálódásuk is gyorsabb lesz, ezért jogosan félnek tőlük a harcmezőn. Azonban, ahogy minden drognál, ennél is megvan az esély a függőségre, amihez egyik főszereplőnk elég közel is kerül. Roppant összetett mágiával rendelkeznek. Az egyetlen problémám, ahogy már fentebb is leírtam, hogy egyelőre túl keveset szerepelnek.
A cselekményszál három főbb karakter közt oszlik fel, akiket összeköt a fő történet, de mindhármuknak megvan a saját kis fejezete a sztoriban. Először is ott van Tamás tábornagy, aki egyben egy képzett lőpormágus is (és minden mást leír a fülszöveg). Aztán hamar megismerkedünk Adamat nyugdíjas rendőrfelügyelővel, akit Tamás előbb egy titokzatos nyomozással, majd miután kiderül, hogy valaki el akarja tenni láb alól a felelős kézre kerítésével bízza meg. Nyilván ő hozza a columbo szálat, ami szintén tartalmaz néhány fordulatot. Később csatlakozik Tamás fia, Tániel, aki a harcos frontot erősíti és ő hozza magával igazán a mágia vonalat. Ő is egy elismert lőpormágus, csakúgy, mint apja. Három különböző szereplő különböző karakterizációkkal, három különböző stílust hoz magával. És itt megint rá kellett döbbennem, hogy nem szeretem én ezt a fajta történetmesélést, mert mikor végre beszippant egy nézőpont, egyszer csak jön a másik. Talán ez is lehet annak az oka, hogy igazából egyik karakter sem sikerült úgy a szívembe zárnom. Tamás talán az, akit a legjobban megtudnak kedvelni az olvasók, hiszen rendkívül erős és szimpatikus jellemvonásokkal rendelkezik, és ezt már a könyv elején is látni. Nem fél meghozni a nehéz döntéseket, de mégis egy pozitív karakter marad. Ha tippelnem kellett volna, azt mondtam volna, hogy Tániel fog majd a legjobban érdekelni, de az igazság az, hogy mint karakter nekem teljesen semleges maradt. Egyikőjükért sem hullatnék krokodilkönnyeket és nem maradnak velem évekig miután véget ért a sorozat. Ami kár, mert az író stílusa briliáns, és ha tudna olyan karaktereket írni, amik megfognak, akkor biztosan az egyik legnagyobb rajongója lennék. Na de majd talán a következő részekben változik a helyzet.
Lényeg a lényeg, hogy úgy kezdtem bele a könyvbe, hogy fogalmam sem volt mit várjak tőle. Sem a borító, sem a fülszöveg nem segített elképzelni, de azt látom, hogy a törzsgyökeres és hozzáértő Fantasy rajongók szerint miért érdemelte meg azt a neves Gemmell díjat.
A regényben sok szereplő bukkan fel és egyikőjük léte sem elhanyagolható, valamilyen úton-módon befolyásolják a jövő kimenetelét, de egyikőjük különös fontossággal bír. Ahhoz, hogy megnyerd a Fumax Kiadó által felajánlott Vérrel írt ígéretek egy példányát, nincs más dolgod, mint kitalálni, hogy melyik fontos mellékszereplőre gondoltunk.
Minden állomáson felteszünk egy kérdést, de vigyázz, mert az öt kérdésre helyesen adott válaszok első betűjére lesz csak szükséged, hogy a szereplő nevére fény derüljön! Az első betűket helyes sorrendben összeolvasva kiderül, hogy kire gondoltunk. Segítségképpen annyit elárulunk, hogy az a betű hányadik helyet foglalja el a névben.
Példa:
Kérdés: Ki a regény szerzője? (A megfejtés ötödik betűje)
Válasz: Brian McClellan (tehát a B lesz a megfejtés ötödik betűje)
Feladat:
1) Az állomásokon található kérdések megfejtésének első betűjét helyes sorrendben összeolvasva megkapjátok a szereplő (hatbetűs) nevét, akire kíváncsiak vagyunk. Csak a nevet (főmegfejtés) írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe, a kérdésekre adott válaszokat ne!
2) Ha még eddig nem tettétek, akkor kérjük, hogy lájkoljátok az oldalakat.
 |
  |
Kiadó: Fumax kiadó
Sorozat: Lőpormágus trilógia #1
Megjelenés: 2015.
Műfaj: Fantasy
Fordította: Rusznyák Csaba
Értékelés: 4 pont
„A királyok kora lejárt – és én fojtottam vérbe.”
Tamás tábornagy királyellenes puccsa korrupt arisztokratákat küldött a guillotine alá, és éhezőket juttatott kenyérhez. Egyúttal azonban háborút provokált a Kilenc Nemzetekkel, és belső támadásokat a királyhű fanatikusok részéről. Közben Tamás állítólagos szövetségesei, az Egyház, a munkások szakszervezete és a zsoldoscsapatok között kapzsi hatalmi harcok törnek ki.
Kifogyva a lehetőségekből, Tamás saját félelmetes lőpormágusi képességei mellett csak kevés bizalmasára támaszkodhat. Közülük leginkább saját elhidegült fiára, a megkeseredett Tánielre, aki briliáns lövész és lőpormágus, és Adamatra, egy nyugdíjazott rendőrfelügyelőre, akinek hűségét zsarolással teszik próbára.
A külső és belső ellenség szorításában vergődve, felerősödnek a rémült suttogások pusztításról és halálról, és a földre visszatérő egykori istenekről. Persze, ezek csupán babonás vén parasztok legendái – modern, tanult emberek már nem hisznek az ilyesmiben. Pedig talán jobban tennék…
A Legjobb fantasy debütálás, David Gemmell Morningstar díjának nyertese 2014-ben.
Tamás tábornagy királyellenes puccsa korrupt arisztokratákat küldött a guillotine alá, és éhezőket juttatott kenyérhez. Egyúttal azonban háborút provokált a Kilenc Nemzetekkel, és belső támadásokat a királyhű fanatikusok részéről. Közben Tamás állítólagos szövetségesei, az Egyház, a munkások szakszervezete és a zsoldoscsapatok között kapzsi hatalmi harcok törnek ki.
Kifogyva a lehetőségekből, Tamás saját félelmetes lőpormágusi képességei mellett csak kevés bizalmasára támaszkodhat. Közülük leginkább saját elhidegült fiára, a megkeseredett Tánielre, aki briliáns lövész és lőpormágus, és Adamatra, egy nyugdíjazott rendőrfelügyelőre, akinek hűségét zsarolással teszik próbára.
A külső és belső ellenség szorításában vergődve, felerősödnek a rémült suttogások pusztításról és halálról, és a földre visszatérő egykori istenekről. Persze, ezek csupán babonás vén parasztok legendái – modern, tanult emberek már nem hisznek az ilyesmiben. Pedig talán jobban tennék…
A Legjobb fantasy debütálás, David Gemmell Morningstar díjának nyertese 2014-ben.
Nem fogok hazudni és bevallom férfiasan, hogy bizony kicsit összecsináltam magam az 560 oldaltól, pláne úgy, hogy - bár kíváncsi voltam rá már azóta, hogy annak idején láttam külföldi blogokon - Fummiék "tukmálták" rám a regényt. Még csak bontogatom szárnyaimat a High Fantasyk világában, és egyelőre többször esek pofára, mint repkedek, de nem adtam fel. És milyen jól jártam! Mert egyszer csak jött ez a regény - aminek a címét a történet végére csak sikerült nem kevernem egy hasonló című, szintén fantasy és fumaxos könyv címével - egy olyan írótól, akinek a teljes nevét még most is képtelen vagyok megjegyezni (szánom-bánom bűnömet!) és azt mondta: 'Márpedig repülni fogsz, ha akarsz ha nem!' És így is lett.
A Vérrel írt ígéretek már az elején belecsapott a lecsóba és szépen fokozatosan építkezett fel, elhagyva a kezdeti szokásos unalmas bevezetőt. Nem mondhatom, hogy megharagudtam volna, ha egy kicsit jobban pörögnek az események és több harcot kapunk és picivel kevesebb részletgazdag leírásözönt (ez az én mumusom, mea culpa), de úgy érzem ezeket viszonylag könnyen el tudom nézni, hiszen a fordulatokkal, cselszövésekkel, árulással teli parádés politikai viszály kicsit azért kárpótolt.
No, de amire én legjobban kíváncsi voltam, az mégis csak a fantasy, illetve a mágia része. Valljuk be, mindenkit a 'lőpormágus' szó fogott meg (na meg ez az epic borító), aki mást állít az hazudik és pont. Rengeteg Urban Fantasy-t olvastam már és ezáltal számos különböző alapokon fekvő mágikus világba botlottam már bele, de talán csak egy olyan sorozatot tudnék mondani, ahol ennyire keveredik a mágia, a technika, már-már istenek, és egyéb különleges adottságok. Merthogy ebben a regényben ezek mind megtalálhatók. Egyértelműen a sztori legérdekesebb aspektusa, de egyben a legködösebb is, hiszen az osztályokon és képességeiken kívül nem igazán tudunk meg sok mindent ezekkel kapcsolatban. Tudjuk, hogy vannak a Gandalf féle klasszikus varázslók, a Kiváltságosok, akik a természet elemeivel zsonglőrködnek (és itt nem tudom megállni, hoyg ne hasonlítsam egy picit az Avatarhoz), a Fortélyosok azok, akik rendelkeznek valamiféle kevéske mágiával, ám ezt szinte nem is tekintik annak, egyrészt azért, mert ez a leggyakoribb a három fajta közül, már-már átlagosnak számít. Másrészt pedig azért, mert bizonyos extra adottsággal rendelkeznek, de ezen kívül normális emberek. Például van, akinek nincs szüksége az alvásra, vagy különleges memóriával rendelkeznek. Lényegében annyi különbözteti meg őket azoktól az emberektől, akik szimplán csak hasonlóan különösen jók valamilyen téren, hogy a Fortélyosok is -ahogy a másik két mágia használó csoport is - képesek érzékelni a mágia forrását. A harmadik csoportról kapta a sorozat is a címét, ők a Lőpormágusok, vagy ahogy én hívom őket, a Wanted csapat (tudom, rossz vicc, de itt sem tudtam megállni, hogy beugorjon egy-egy képsorozat ahogy ifjabb Charles Professor tökélyre fejleszti a lőpormágiáját. Mindenesetre így már több értelmet kapott az a film is). Róluk azt érdemes tudni, hogy a legérdekesebb és legmenőbb mágia csoport lenne ha kicsit aktívabbak lennének. Azt is tudni kell, hogy nem ápolnak túl jó viszonyt a a Kiváltságosokkal, akik egykor üldözték is őket, amiért túl veszélyesnek titulálták őket. Mondhatni ők a legösszetettebb csoport, hisze nem csak manipulálni tudják a robbanószereket és a golyókat, de mivel erejüket a lőporból szerzik, aminek elfogyasztásával vagy belélegzésével tulajdonképpen olyanná válik számukra, mint egy szuper-drog, amitől egy különleges mentális és fizikai állapotba kerülnek. Ilyenkor élesebbek lesznek az érzékszerveik, fizikailag erősebbek és gyorsabbak, illetve regenerálódásuk is gyorsabb lesz, ezért jogosan félnek tőlük a harcmezőn. Azonban, ahogy minden drognál, ennél is megvan az esély a függőségre, amihez egyik főszereplőnk elég közel is kerül. Roppant összetett mágiával rendelkeznek. Az egyetlen problémám, ahogy már fentebb is leírtam, hogy egyelőre túl keveset szerepelnek.
A cselekményszál három főbb karakter közt oszlik fel, akiket összeköt a fő történet, de mindhármuknak megvan a saját kis fejezete a sztoriban. Először is ott van Tamás tábornagy, aki egyben egy képzett lőpormágus is (és minden mást leír a fülszöveg). Aztán hamar megismerkedünk Adamat nyugdíjas rendőrfelügyelővel, akit Tamás előbb egy titokzatos nyomozással, majd miután kiderül, hogy valaki el akarja tenni láb alól a felelős kézre kerítésével bízza meg. Nyilván ő hozza a columbo szálat, ami szintén tartalmaz néhány fordulatot. Később csatlakozik Tamás fia, Tániel, aki a harcos frontot erősíti és ő hozza magával igazán a mágia vonalat. Ő is egy elismert lőpormágus, csakúgy, mint apja. Három különböző szereplő különböző karakterizációkkal, három különböző stílust hoz magával. És itt megint rá kellett döbbennem, hogy nem szeretem én ezt a fajta történetmesélést, mert mikor végre beszippant egy nézőpont, egyszer csak jön a másik. Talán ez is lehet annak az oka, hogy igazából egyik karakter sem sikerült úgy a szívembe zárnom. Tamás talán az, akit a legjobban megtudnak kedvelni az olvasók, hiszen rendkívül erős és szimpatikus jellemvonásokkal rendelkezik, és ezt már a könyv elején is látni. Nem fél meghozni a nehéz döntéseket, de mégis egy pozitív karakter marad. Ha tippelnem kellett volna, azt mondtam volna, hogy Tániel fog majd a legjobban érdekelni, de az igazság az, hogy mint karakter nekem teljesen semleges maradt. Egyikőjükért sem hullatnék krokodilkönnyeket és nem maradnak velem évekig miután véget ért a sorozat. Ami kár, mert az író stílusa briliáns, és ha tudna olyan karaktereket írni, amik megfognak, akkor biztosan az egyik legnagyobb rajongója lennék. Na de majd talán a következő részekben változik a helyzet.
Lényeg a lényeg, hogy úgy kezdtem bele a könyvbe, hogy fogalmam sem volt mit várjak tőle. Sem a borító, sem a fülszöveg nem segített elképzelni, de azt látom, hogy a törzsgyökeres és hozzáértő Fantasy rajongók szerint miért érdemelte meg azt a neves Gemmell díjat.
BTK EXTRA:
Így mentette meg a Star Wars a Lőpormágus sorozatot
2012 elején írtam alá az első szerződésemet íróként; egy három részes üzletet a Lőpormágus trilógiával az Orbit Booksnál. A trilógiát az első rész erősségének köszönhetően és a másik két részhez írt néhány oldalnyi összefoglaló alapján vették meg. Abban az időben úgy éreztem, hogy jó helyen vagyok - nagyszabású terveket szövögettem a második és a harmadik könyvhöz, új karakter nézőpontokat terveztem, új kultúrákat és egy teljesen más kontinens bemutatását.
Még az év végén elkezdtem írni az akkor még cím nélküli második részt, ám egyből belefutottam egy problémába: gyűlöltem mindent, amit írtam.
Nem akartam tovább írni egy olyan könyvet, amit igazából nem szerettem, de aláírtam egy szerződést ennek az összefoglalója alapján, és a francba is, ehhez fogom magam tartani. Több hónapon át dolgoztam, csapkodtam a fejemet a billentyűzethez hogy kiépítsek egy narrációt az összes remek ötlethez amit lejegyzeteltem, de egyszerűen nem működött. Az ügynököm és a szerkesztőm néha ellenőriztek én pedig, mint egy védekező tinédzser lepattintottam őket olyasmikkel, hogy "Ja ja, persze, minden rendben, de légyszi menjetek el".
Ekkorra már több, kicsivel mint másfél éve dolgoztam az ügynökömmel, de hogy őszinte legyek, még mindig rettegtem kicsit tőle. Fiatal voltam, nem igazán tekintettem még magam művésznek vagy üzletembernek és az ügynökömmel való kommunikáció is csak abból állt, hogy mindig mondta hogy javítsam a Vérrel írt ígéreteket mielőtt elküldi és valamilyen mágikus módon eladja. Nem akartam neki bevallani, hogy rettentő rosszul megy a második rész írása.
Amikor végül mégiscsak megtörtem és bevallottam mindent (amit hónapokkal azelőtt meg kellett volna tennem), hogy mennyire nehezen haladok, valami olyasmit mondott amitől elszállt az agyam: nem kellett követnem a beadott összefoglalót a második és a harmadik résznél. Csak egy brutál jó könyvet kellett írnom.
Kicsit félve vallom be mindezt, mert visszanézve minden annyira egyértelműnek tűnik. Hát persze, hogy a szerkesztőm csak egy jó könyvet akart. De ahogy az néha előfordul, ez a kis biztatás elég volt ahhoz, hogy teljesen megváltozzon a nézőpontom a projekttel kapcsolatban és elhatároztam, hogy jól fogom csinálni. Az ügynököm kérelmezte, hogy toljuk a határidőmet én pedig mindent kidobtam, ami addig írtam vagy összeszedtem (egy 180.000 szóból álló regény jó részét) és üres lappal kezdtem.
Azután, hogy kidobtam a hibás összefoglalókat, rá kellett jönnöm, hogy mi az ami nem működött. Tudtam, hogy a Vérrel írt ígéretek a hőseink győzelmével ér véget és az az ötletem támadt, hogy világszerte akarom emelni a kockázatot. Írtam néhány utalást az első részbe, ahonnan folytatni akartam, egy távoli birodalmat és egy egész bolygóra kiterjedő cselszövést akartam behozni. De amikor megpróbáltam megírni mindezt, a cselekmény összefüggéstelennek tűnt.
Ennél a pontnál vetettem be a kedvenc módszeremet: fogj egy média darabot — könyvet, képregényt, filmet, animét, sorozatot, stb. —, szedd szét darabokra és vizsgáld meg mit csinált jól tisztán technikai szempontból. Mivel egy folytatással szenvedtem, az egyik leghíresebb folytatáshoz nyúltam: A Birodalom visszavághoz.
Mit csinált jól a Birodalom, amivel én szenvedtem? Először is, nem hozott be egy teljesen új ismeretlen személyt. Megmaradt ugyanannál a konfliktusnál, amit már kialakított — nevezetesen a Birodalom vs Lázadók — és a tét emelésére fókuszált. Persze, a hőseink elpusztították a Halál Csillagot, de a filmben felhívják a figyelmünket arra, hogy ez mégsem volt akkora győzelem, mint hittük és most jön csak a java. Szóval a feladatom az volt, hogy az új piszkozatból kivágjam az összes túlontúl ambiciózus szemetet, amit eredetileg tervezte hozzá, és arra koncentráljak, hogyan haladhatna előre a már kialakított konfliktus.
Szóval, hogyan tudnám ezt megtenni? Annak ellenére, hogy a már kialakult konfliktussal dolgozott tovább, a Birodalom új cselekmény elemeket, új kockázatokat, új karakter fejlődést, új mellék szereplőket és új ellenségeket hozott be. Kaptunk egy kicsit a Császárból, éreztük, hogy sokkal több van a háttrében, mint az gondoltuk volna, de viszont még mindig a hőseinkre és kalandjaikra fókuszáltunk.
A leendő íróknak mindig azt mondom, hogy az ismert és ismeretlen közti egyensúly a kulcsa a sci-fi és a fantasy íráshoz. De ez nem csak a kezdeti világfelépítésre vonatkozik. Vonatkozik egy már létező univerzum bővítésére is és ez volt az a probléma, aminek észrevételében segített a Birodalom visszavág. Túl sokat akartam. Annyi mindent akartam az olvasó elé dobni, amit még én, mint a szerző sem tudtam már követni.
Így hát folytattam a túlontúl ambiciózus ötletek kivágását, és a központi történetre, a főszereplőkre és az ellenségeikre koncentráltam. És nem álltam meg a második könyvnél. Az újdonsült szabad kéz, amit kaptam, hogy azon a sztorin dolgozzak, amit igazán akartam ahelyett, amiről úgy hittem, hogy írnom kell egészen a harmadik részig tartott, aminek az írása sokkal könnyebben ment.
Sokan most vakarják a fejüket, azon gondolkodva hogy a viharba sikerült eleve kiadnom a könyvemet. Ez a történet-mesélés 101. Nem kellett volna már akkor rájönnöm erre, mikor először eladtam a második és harmadik könyvet? Talán. De a való élet ritkán ennyire egyszerű. Az ötlet, hogy folytatást (pláne egy harmadik részt) írjak idegen volt nekem és most, hogy a harmadik részt is megírtam, ahogy visszatekintek látom mit csináltam jól — a cselekmény bővítésére és karakter fejlődésre fókuszáltam — és mit csináltam rosszul — térben próbáltam bővíteni, ahelyett, hogy a már kialakított konfliktusra koncentráltam volna. Néha nehéz meglátni az erdőt a sok fától, de egy sikeres sorozat, mint a Star Wars sokat segíthet.
Még az év végén elkezdtem írni az akkor még cím nélküli második részt, ám egyből belefutottam egy problémába: gyűlöltem mindent, amit írtam.
Nem akartam tovább írni egy olyan könyvet, amit igazából nem szerettem, de aláírtam egy szerződést ennek az összefoglalója alapján, és a francba is, ehhez fogom magam tartani. Több hónapon át dolgoztam, csapkodtam a fejemet a billentyűzethez hogy kiépítsek egy narrációt az összes remek ötlethez amit lejegyzeteltem, de egyszerűen nem működött. Az ügynököm és a szerkesztőm néha ellenőriztek én pedig, mint egy védekező tinédzser lepattintottam őket olyasmikkel, hogy "Ja ja, persze, minden rendben, de légyszi menjetek el".
Ekkorra már több, kicsivel mint másfél éve dolgoztam az ügynökömmel, de hogy őszinte legyek, még mindig rettegtem kicsit tőle. Fiatal voltam, nem igazán tekintettem még magam művésznek vagy üzletembernek és az ügynökömmel való kommunikáció is csak abból állt, hogy mindig mondta hogy javítsam a Vérrel írt ígéreteket mielőtt elküldi és valamilyen mágikus módon eladja. Nem akartam neki bevallani, hogy rettentő rosszul megy a második rész írása.
Amikor végül mégiscsak megtörtem és bevallottam mindent (amit hónapokkal azelőtt meg kellett volna tennem), hogy mennyire nehezen haladok, valami olyasmit mondott amitől elszállt az agyam: nem kellett követnem a beadott összefoglalót a második és a harmadik résznél. Csak egy brutál jó könyvet kellett írnom.
Kicsit félve vallom be mindezt, mert visszanézve minden annyira egyértelműnek tűnik. Hát persze, hogy a szerkesztőm csak egy jó könyvet akart. De ahogy az néha előfordul, ez a kis biztatás elég volt ahhoz, hogy teljesen megváltozzon a nézőpontom a projekttel kapcsolatban és elhatároztam, hogy jól fogom csinálni. Az ügynököm kérelmezte, hogy toljuk a határidőmet én pedig mindent kidobtam, ami addig írtam vagy összeszedtem (egy 180.000 szóból álló regény jó részét) és üres lappal kezdtem.
Azután, hogy kidobtam a hibás összefoglalókat, rá kellett jönnöm, hogy mi az ami nem működött. Tudtam, hogy a Vérrel írt ígéretek a hőseink győzelmével ér véget és az az ötletem támadt, hogy világszerte akarom emelni a kockázatot. Írtam néhány utalást az első részbe, ahonnan folytatni akartam, egy távoli birodalmat és egy egész bolygóra kiterjedő cselszövést akartam behozni. De amikor megpróbáltam megírni mindezt, a cselekmény összefüggéstelennek tűnt.
Ennél a pontnál vetettem be a kedvenc módszeremet: fogj egy média darabot — könyvet, képregényt, filmet, animét, sorozatot, stb. —, szedd szét darabokra és vizsgáld meg mit csinált jól tisztán technikai szempontból. Mivel egy folytatással szenvedtem, az egyik leghíresebb folytatáshoz nyúltam: A Birodalom visszavághoz.
Mit csinált jól a Birodalom, amivel én szenvedtem? Először is, nem hozott be egy teljesen új ismeretlen személyt. Megmaradt ugyanannál a konfliktusnál, amit már kialakított — nevezetesen a Birodalom vs Lázadók — és a tét emelésére fókuszált. Persze, a hőseink elpusztították a Halál Csillagot, de a filmben felhívják a figyelmünket arra, hogy ez mégsem volt akkora győzelem, mint hittük és most jön csak a java. Szóval a feladatom az volt, hogy az új piszkozatból kivágjam az összes túlontúl ambiciózus szemetet, amit eredetileg tervezte hozzá, és arra koncentráljak, hogyan haladhatna előre a már kialakított konfliktus.
Szóval, hogyan tudnám ezt megtenni? Annak ellenére, hogy a már kialakult konfliktussal dolgozott tovább, a Birodalom új cselekmény elemeket, új kockázatokat, új karakter fejlődést, új mellék szereplőket és új ellenségeket hozott be. Kaptunk egy kicsit a Császárból, éreztük, hogy sokkal több van a háttrében, mint az gondoltuk volna, de viszont még mindig a hőseinkre és kalandjaikra fókuszáltunk.
A leendő íróknak mindig azt mondom, hogy az ismert és ismeretlen közti egyensúly a kulcsa a sci-fi és a fantasy íráshoz. De ez nem csak a kezdeti világfelépítésre vonatkozik. Vonatkozik egy már létező univerzum bővítésére is és ez volt az a probléma, aminek észrevételében segített a Birodalom visszavág. Túl sokat akartam. Annyi mindent akartam az olvasó elé dobni, amit még én, mint a szerző sem tudtam már követni.
Így hát folytattam a túlontúl ambiciózus ötletek kivágását, és a központi történetre, a főszereplőkre és az ellenségeikre koncentráltam. És nem álltam meg a második könyvnél. Az újdonsült szabad kéz, amit kaptam, hogy azon a sztorin dolgozzak, amit igazán akartam ahelyett, amiről úgy hittem, hogy írnom kell egészen a harmadik részig tartott, aminek az írása sokkal könnyebben ment.
Sokan most vakarják a fejüket, azon gondolkodva hogy a viharba sikerült eleve kiadnom a könyvemet. Ez a történet-mesélés 101. Nem kellett volna már akkor rájönnöm erre, mikor először eladtam a második és harmadik könyvet? Talán. De a való élet ritkán ennyire egyszerű. Az ötlet, hogy folytatást (pláne egy harmadik részt) írjak idegen volt nekem és most, hogy a harmadik részt is megírtam, ahogy visszatekintek látom mit csináltam jól — a cselekmény bővítésére és karakter fejlődésre fókuszáltam — és mit csináltam rosszul — térben próbáltam bővíteni, ahelyett, hogy a már kialakított konfliktusra koncentráltam volna. Néha nehéz meglátni az erdőt a sok fától, de egy sikeres sorozat, mint a Star Wars sokat segíthet.
A regényben sok szereplő bukkan fel és egyikőjük léte sem elhanyagolható, valamilyen úton-módon befolyásolják a jövő kimenetelét, de egyikőjük különös fontossággal bír. Ahhoz, hogy megnyerd a Fumax Kiadó által felajánlott Vérrel írt ígéretek egy példányát, nincs más dolgod, mint kitalálni, hogy melyik fontos mellékszereplőre gondoltunk.
Minden állomáson felteszünk egy kérdést, de vigyázz, mert az öt kérdésre helyesen adott válaszok első betűjére lesz csak szükséged, hogy a szereplő nevére fény derüljön! Az első betűket helyes sorrendben összeolvasva kiderül, hogy kire gondoltunk. Segítségképpen annyit elárulunk, hogy az a betű hányadik helyet foglalja el a névben.
Példa:
Kérdés: Ki a regény szerzője? (A megfejtés ötödik betűje)
Válasz: Brian McClellan (tehát a B lesz a megfejtés ötödik betűje)
Feladat:
1) Az állomásokon található kérdések megfejtésének első betűjét helyes sorrendben összeolvasva megkapjátok a szereplő (hatbetűs) nevét, akire kíváncsiak vagyunk. Csak a nevet (főmegfejtés) írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe, a kérdésekre adott válaszokat ne!
2) Ha még eddig nem tettétek, akkor kérjük, hogy lájkoljátok az oldalakat.
3) A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre. Sok szerencsét! :)
Minden élőt utolér, ha akarja, ha nem. A kérdés csak az, hogy mikor és milyen körülmények között. A Kaszás néven is szokták emlegetni.
A kérdésre adott válaszod első betűje a főmegfejtés (hatbetűs név) harmadik betűje lesz.
a Rafflecopter giveaway
További állomások:
05/17 Könyvszeretet
05/18 Bibliotecha Fummie
05/19 Függővég
05/20 CBooks
05/23 Always Love a Wild Book
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése