2015: Assassin’s Creed a viktoriánus korba látogat


Tegnap kiszivárgott a hír, miszerint a következő Assassin's Creed már egy jó ideje készül, és jövőre várható. Egyelőre a "Victory" kódnevet kapta abból kifolyólag, hogy a 19. században, a viktoriánus Londonban játszódik majd. A projektet az Ubisoft megerősítette, ám míg mi rajongók örülünk minden hírmorzsának, a készítők nagyot csalódtak, hiszen egyelőre a Unity játszhatóságának javítására próbálnak összpontosítani.


A "Victory" több okból is fekete báránynak számít a sorozatban. Rögtön mindjárt ott van a tény, hogy az Ubisoft Quebec (Assassin's Creed III [The Tyranny of King Washington], Assassin's Creed IV [Freedom Cry]) csapata fejleszti, és nem az Ubisoft Montreal, akik eddig az összes nagy AC projektet felügyelték.


Ahogy általában, most is lehet irigykedni a Kotakura, ugyanis van egy 7 perces játékvideójuk a főszereplővel. Azért a srácoknak megesett rajtunk a szíve és kaptunk négy képet is a videóból, és ha azt hitted, hogy a Unitiy szép volt, ettől leesik az állad.

Ám nem csak a készítőbrigád az egyetlen új dolog a Victoryban. Az egyik képen ugyanis láthatjuk, amint egy mozgó jármű tetején harcolunk, míg egy másik képen Batmant megszégyenítő kecsességgel használja hősünk a kilőhető kampót, hogy egy zsúfolt helyen célpontja közelébe jusson.

A "Victory" megjelenését jövőre tervezik - pontos dátum még nincs. 

A játék PC-re, PS4-re & Xbox One-ra jelenik majd meg.


Share on Google Plus

About DhesiX

Húszas éveiben járó mohó könyvmoly, film és sorozat függő, emellett pedig rettentő rossz, de annál lelkesebb hobbi gamer.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése