Kagawa a tündéreket sárkányokra cseréli!



A Vastündérek és a Blood Eden (melynek filmes jogait a Palomar Pictures vette meg) sorozat szerzője, Julie Kagawa egy új sorozattal rukkol elő, amit ismét a Harlequin Teennel szerződtetett le, ráadásul egyből egy hét részre szóló szerződést írtak alá.



A Harlequin elárulta, hogy az új sorozat egy kortárs történet "misztikus lényekkel". Az első rész megjelenését 2015-re tervezik, és ugyan a sorozatnak még nincs címe, de a kezdő kötet a 'Talon' címet kapta.

Később Kagawa a blogján még többet elárult a sorozatról, illetve bejelentette, hogy a Universal stúdió már meg is vette a filmes jogokat. 

A természetfeletti történet egy mai tengerparti városban játszódik, ahol mitikus lények rejtőzködnek köztünk, embernek álcázva. Szent Györgyig visszamenő rendhez tartozó Vadászok szivárognak a városba kiránduló kölyköknek álcázva, akiket a baj - és a YA könyveknél már megszokott - szerelmi háromszög követ.

A történet egyébként a sárkányok körül mozog, hogy rajtuk kívül lesz-e még más mitikus lény, egyelőre nem tudni. 

A Filmről viszont már tudjuk, hogy a Halálos iramban sorozat és a 47 Ronin írója, Chris Morgan lesz a producer. 
Share on Google Plus

About DhesiX

Húszas éveiben járó mohó könyvmoly, film és sorozat függő, emellett pedig rettentő rossz, de annál lelkesebb hobbi gamer.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése