Borító mánia ~ Kelley Armstrong: Bitten - Megmarva


A Könyvmolyképző kezd ráerősíteni az Urban Fantasy vonalra nagy örömömre. A következő nagy név, akivel bővül a repertoár Kelley Armstrong. Armstrong sem ismeretlen már itthon, a YA paranormális sorozata, a Sötét Trilógia itthon is megjelent, ugyanúgy a Könyvmolyképzőnél.

A Bitten viszont egy felnőtt Urban Fantasy sorozat, a Women of the otherworld első része. A sorozat egyébként összesen 13 részes, alakváltók, boszorkányok és démonok kapják a főszerepet. Érdekessége, hogy ugrál a főszereplők és a történetek közt, a "világok" közt, de közben megtart egy átívelő szálat is. Ezért is tartom borzasztóan nehéznek egy egységes borító elkészítését, ami hűen tükrözi az egyes részeket de közben az egész sorozatot is. Talán lehetetlen is ezt megvalósítani, de a lényeg, hogy a Bittennek elkészült a magyar borítója, és bár nem volt egyszerű mégis sikerült egy olyat összehozni, ami még az én kritikus fejemnek is tetszik.


Elena Michaelsnek fogalma sincs arról, hogy Clay, a kedvese, vérfarkas, amíg az meg nem marja, és ezzel mindörökre megváltoztatja az életét. Elárulva érzi magát és feldühödik: képtelen tudomásul venni az átalakulását, és nem tervez semmilyen kapcsolatot a Falkájával – karizmatikus vérfarkas társainak csapatával, akik azt állítják, segíteni akarnak.

Amikor azonban a Falkát brutális gyilkosságsorozat fenyegeti, Elena képtelen választásra kényszerül. Sorsára hagyja-e az egyedüli embereket, akik valóban megértik újonnan szerzett természetét, vagy segítsen nekik régi kedvesének a megmentésében, aki nemcsak tönkretette az életét, de még mindig vissza akarja szerezni Elenát, mindenáron.





http://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/ilona-andrews-magic-bites-pusztito-magia-kate-daniels-1-7112?ap_id=andie 





Share on Google Plus

About DhesiX

Húszas éveiben járó mohó könyvmoly, film és sorozat függő, emellett pedig rettentő rossz, de annál lelkesebb hobbi gamer.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése