TRAILER: 17-én jön az iZombie


Végre, végre, végre és mondtam már, hogy...VÉGRE? Szinte egy örökkévalóságnak tűnik mióta várom a CW újabb képregény adaptációját, az iZombie-t.

Elég mérges vagyok a csatornára, mert egyáltalán nem promózzák annyira, mint annak idején a Zöld íjjászt vagy a Flasht vagy bármelyik másik sorozatukat. Elég kevés anyag jött ki róla, úgyhogy amikor megláttam, hogy felkerült az első hivatalos, jó minőségi előzetes (itt egy régebben kiszivárgott, bővített változat), hát rácuppantam, mint gyöngytyúk a takonyra.

Na, de mi az isten ez az iZombie? Nem egy újabb apple találmány, hanem egy DC képregény, amit Rob Thomas adaptált. Az a Rob Thomas, akinek a nevéhez a Veronica Mars fűződik, úgyhogy aki azt szerette és kemény gyomra van, az nagy valószínűséggel ezt is szeretni fogja. A sorozat egyetlen problémája - egyelőre -, hogy csak midseason sorozat, rövid évadokkal és hosszú várakozással, ha befut.

A történet szerint egy zombivá változott orvostanhallgató, Olivia 'Liv' Moore (Rose McIver), a kórbonctanon vállal munkát, hogy beszerezze napi agy adagját, hisz csak így tudja fenntartani emberi külsejét. Azonban minden megevett aggyal megkapja a halottak emlékeit. Látnoknak kiadva magát egy nyomozóval és egyik kollégájával összefognak, hogy megoldják az adott gyilkossági ügyet.


Rob Thomas beszélt egy kicsit a Comic-Con-on róla, ahol megtudhattuk, hogy a sorozat átívelő történetszála a gyógymód keresése lesz. Igyekeztek kissé kreatívabbak lenni, mint a szokásos nyomozós sorozatok, és megígérték, hogy nem "egy gyilkosság/epizód" felépítésű lesz, és lesznek sokkal érdekesebb sztorik is. Érdekesség még, hogy Liv nem csak memóriákat örököl az elfogyasztott agyakból, de tulajdonságokat is, például az egyik részben egy pszichopata agyától ő maga is kissé... őrülté válik, míg egy másik epizódban abba kóstolhat (haha) bele, hogy milyen a zsenik élete.


A könyvmolyoknak egy kísértetiesen hasonló sorozatot tudok ajánlani, mégpedig Diana Rowland-től a White Trash Zombie-t. Egyelőre még nem jelent meg magyarul (bár volt már róla szó egy kiadónál), de aki szeret angolul olvasni és kíváncsi az iZombie-ra is, annak agyam minden részével ajánlom a könyvet.
 

Az iZombie Március 17-én debütál a CW-n.



Share on Google Plus

About DhesiX

Húszas éveiben járó mohó könyvmoly, film és sorozat függő, emellett pedig rettentő rossz, de annál lelkesebb hobbi gamer.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése